Tibeti könnyek II.

Nem tudtam még a kezembe venni a beharangozott könyvet, de az angolt már megnéztem. Az egész felfedezés történet önmagáért beszél. Kezdve azzal, hogy a felfedezett ország, Tibet, el sem veszett. Mindig is ott volt a helyén, amikor azonban jött-ment utazók és kémek valami mást akartak a helyén látni, mint ami valójában volt, akkor bezárkózott. Ettől persze még inkább mást láttak a helyén. Hazát a magasban, Sambalát és Sangri Lát. Mindenki a saját álmait vetítette a ritka levegőben élesebb napfénnyel ragyogóbb színekben pompázó tájba. A tibetiek is. Így szerintem érdekesebb Landor könyve előtt vagy után a dalai láma beszélgetéseiből kibontakozó nem tudós-, hanem valamiféle élő tibeti történelem.

Laird, Thomas: Tibet története: beszélgetések a dalai lámával. Ford. Leyrer Ginda. [Budapest]: Trivium, cop. 2007. [The story of Tibet] 400 o. [A szerző amerikai újságíró, 1997 novembere és 2000 júniusa között Indiában beszélgetett a dalai lámával Tibet történelméről. A szerző harminc éve él tibetiek közt, így belülről láttatja a tibetiek történelmét az egyszerű ember szemszögéből, míg őszentsége, a dalai láma pedig a saját, emelkedettebb nézőpontját képviseli.]

A történelem a tibetiek számára nem valami komoly dolog. Mindenkinek, és minden kisebb-nagyobb közösségnek meg van a maga aktuális története. A múlt eseményeiből a jelenben történt dolgok mindig mást emelnek ki, más visszhangot keltenek. Indiában és keleten a történelem legendák és egyéb példatörténetek füzére. A példázatokat persze komolyan szokták venni. Így a szerzetes-tudósok is írtak ilyen műveket, mint például a "Nagy" ötödik dalai láma is. Az újságírót persze az emberek érdeklik, a dalai láma pedig a legendát testesíti meg. Az újságolvasókat pedig a titkok és a leleplezések foglalkoztatják. Ki is derül Tibet történelméről, hogy ugyanolyan szörnyű tettekkel teli, mint a többi, nem buddhista ország történelme. Ehhez persze meg kellene emészteni, a buddhista ember, buddhista ország, buddhista történelem meghatározásait. Ezekből persze rövid úton kiderül, hogy önmagukat számolják fel, végső soron bármelyik országnak lehet buddhista történelme, amely múltjában volt, legalább két olyan pillanat, amely a valóság tényleges megismerését célozta, és erre még legalább egy ember emlékszik is. Így, ha találnánk a magyar vagy a szerb történelemben ilyen pillanatokat, akkor már róluk is írhatnák a világ buddhista történetében. Persze az arányérzék megköveteli, hogy érzékeltessük, hogy ezek a morzsák, a hagyományt őrző és továbbadó országok történelméhez képest mekkorák. Másfelől persze mondani kell azt is, hogy ha valaki tényleg rádöbben, akkor az a morzsa lesz a "mag" amitől valóban tisztább lesz mi is történt, történik.
Amikor ilyeneket olvas az ember, nyilvánvaló, hogy nem lesz soha senki tökéletes, legalábbis hétköznapi időnk folyásában a világ egészét így nem láthatjuk. De valahol, egy párhuzamos világban elképzelhetjük, és már ez is hat a mi jelen állapotunkra is, hiszen rengeteg ember eleve kizárja azt, hogy valaki jó szándékkal és nyitottan is közeledhet a másikhoz, vagy a fogyasztói értékrendtől is élhet valaki függetlenül. Pedig meggyőződésem, hogy a jövő ez: a jelenlegi eszközök előre látó használata. Persze, nagyon nehéz jó szándékkal használni azokat az eszközöket, amelyekkel ugyabban az időben mások a saját önző céljaikat is el szeretnék érni.