Monday, October 5, 2009

Lincsi apátról 2.

Amit el lehet mondani...

Sokáig nem tudtam, hogyan mondjam el ezt a történetet. Ennek a tépelődésnek lett az első változata a Lincsi-apokrif. Sajnos ha volt is valami célja az írásnak, a saját megkönnyebbülésemen kívül, azt nem érte el. Továbbra is el kellene mondani, hogy mi történt, de nem nagyon van rá fórum, illetve olyan társaság, ahol érdemben lehetne róla beszélni. Horváth Zoltánról van szó, azt hiszem, ő még megnevezhető, hiszen rá hivatkozik a szóban forgó könyv is.
Megpróbálom az elején kezdeni. A történet szerint, a Váralja utcában mértem fel egy hagyatékot, pontosabban annak egy részét. Már dobozokban álltak a könyvek. A nekem kijelölt kupac mellett belenézhettem az antik bölcseletről szóló könyvek dobozába is. Az első kötet, amelyet felütöttem a következő dedikációval kezdődött:

"Szerb Tonionak Honti Giovannitól",

és a doboz valamennyi könyvében ott volt a pecsét. Egy másik könyvben Kerényi Károly dedikációja. Azóta sem tudom, hová került az a doboz. M i elhoztuk a hagyaték nekünk szánt részét, csonka sorozatokkal, amelyek sejthetően a többi dobozban kallódtak valahol.
Majd a nyáron váratlanul felhívott egy barátom, hogy éppen egy könyvet lektorál, amely állítólag egy "tibeti zen szöveg" fordítása.
Elmondtam, hogy tudtommal, az ismert történelmi okok miatt, csak Dunhuangból kerültek elő ilyen szövegek. A könyv lhászai kiadása gyanús, de a mai időkben még ez is belefér. (Bár azt hiszem, hogy a modern, "kínai Tibet" területén a mai napig nincs csan/zen kolostor!) Ajánlottam neki a "The Early Zen and Ch'an in China and Tibet" című könyvet. Persze nem segített, ettől még nem értett jobban a témához, illetve a könyvről nem tudta eldönteni, hogy valódi, hiteles fordítás-e vagy sem. Pedig néhány dolog szemet szúrhatott volna az utalások közül: József Attila, Szun Vu-kung egy kínai szöveg tibeti fordításában... De ez hosszabb téma.

Nem sokkal később kiderült, hogy a halálán lévő másik szakember benne volt a tréfában, amely arról szólt volna, hogy a tudományos szakterület első számú szakértőjét próbára tegyék. Aki első körben az engem felhívó ismerősömet kérte fel a bírálatra. Ő pedig hozzám fordult, mert a buddhizmusnak ezzel az irányzatával nem foglalkozott.
A mai napig bánom, hogy akkor nem voltam határozottabb. Nem mintha bajom volna a könyvvel. Mint tréfa, teljesen a helyén van, és nagyon jó ismeretterjesztő, vagy vitaindító könyv. De nem tudományos mű, és nem fordítás. Ha ezt állítja magáról, akkor csalást követ el. Ebbe most nem tudok beleszólni, mert mint említettem, irodalmi műként a maga nemében rendben van. A korábban említett név kivételével, hiszen a legtöbb gondolat tudtommal ettől a már több mint tíz éve halott orientalistától származik, aki sokáig Szerb Antal könyvtárában lakott.

Még ezzel sincs bajom, hiszen Zoli is örülne, ha tudná, hogy ilyen szellemben (is) megemlékeznek róla. De ezt azért az elején egy mottó vagy egy egyenes mondattal oda lehetett volna írni.

Itt és most egyedül a Buddha-Dharmát konkrétan érintő kérdésről vagyok kénytelen szólni. Mivel felelősnek érzem magam mestereimnek a hagyomány átadásáért, elsősorban a gelug, de a többi tibeti vonalon is, és mivel a könyv utószavában a buddhizmus egészéről állít zagyvaságokat, kénytelen vagyok szóvá tenni.
Az utószóban ez áll:

"A három szilárd tézis, amelyekről azt állíthatjuk, hogy az egész buddhista gondolkodás normatíváját képezik, a következők. Az első a létezés legáltalánosabb törvényét fogalmazza meg, s azt állítja, hogy a világon minden szüntelen mozgásban és átalakulásban van. A második – az elsőből kiindulva – megállapítja, hogy mivel valamennyi jelenség átmeneti, és semmi sem alkot egységes egészet, hanem saját alkotóelemein túl érzéseink, észleléseink és képzeteink kombinációiból is állnak, számunkra a jelenségek világa megismerhetetlen. Ha pedig mulandó és megismerhetetlen, akkor a világ lényegében rossz, lakhatatlan, s ezért szenvedéssel teli. A harmadik tézis pedig – az előző kettőre épülve – azt az ismeretelméleti meggyőződést hirdeti, hogy ha a jelenségek világa változó és megismerhetetlen, akkor ebben a világban valójában semmi sem azonos önmagával („illúzióvilág”). Ezt a három tételt egészítik ki azután azok az erkölcsi törvények, amelyek egy része (az öt fő erény: ne olts ki sem emberi, sem állati életet, ne lopj, ne hazudj, tartózkodj a tisztátalanságtól, vagyis a házasságtöréstől, és a részegítő italok fogyasztásától) a világi hívekre vonatkozik, a további öt (vagy néhol még több) előírás pedig a szerzetesekre.
Ezeknek a téziseknek a megtagadása vagy az erkölcsi törvények figyelmen kívül hagyása tehát minden buddhista közösségben – kolostoriban és világiban egyaránt – a buddhizmus megtagadását jelentette. Mivel azonban mindezeken kívül semmiféle más előírás nem szabályozta a hívek vagy szimpatizánsok szemlélet- és gondolkodásmódját, valamint életvezetési gyakorlatát, a buddhisták minden korban többféle utat is találtak és hirdettek a megvilágosodáshoz, mely utak hirdetői, iskolák és irányzatok, tiszta lelkiismerettel vallhatták magukat buddhistáknak, hiszen tanításuk az alapvető téziseken állt, s az erkölcsi törvényeket sem vitatták.
Erre az indiai eredetű gondolatiságra és a történeti Buddha erkölcsi tanításaira épültek tehát a különféle kínai buddhista iskolák is, amelyek közül idővel a legjelentősebbé a csan-buddhista irányzat vált. A csan iskola kiemelkedő egyénisége, majd később önálló tanítást hirdető nagy tekintélyű mestere volt Lin-csi apát, Su-la-ce szerzetes elöljárója a Huo-to parti kolostorban."


Amilyen jól megfogalmazza az első állítást, ugyanúgy teszi is tönkre a folytatás naiv eszmefuttatásával. Ha ez igaz lenne, akkor Buddha tanításai ebben a formában, erkölcsi értelemben semmit sem jelentenének. Ha minden változik, és minden csak illúzió lenne, akkor senki sem vállalhatná a felelősséget a tetteiért, hiszen váltig állíthatja, bármilyen negatív dolgot is kövessen el: "elnézést" az nem én voltam. Azóta teljesen megváltoztam. Már nem vagyok azonos azzal a személlyel. Ami egyfelől jogos, másfelől csak akkor igaz, ha a felelősség vállalásával együtt nézünk szembe az általunk okozott változásokkal.
A fenti részlet összekeveri Sákjamuni Buddha négy nemes igazságát és a buddhista filozófia négy ismertetőjegyét, az ún. "négy pecsétet", de úgy, hogy mindkettőből lényeges részeket kihagy, majd egy ateista, de az európai kereszténység hagyományai szerint összegzi, hogy szerinte milyen is a buddhizmus.
Öreg hiba, hogy lefelejti a "szerintem" szót, vagy elkeni a szövegben, és általános kijelentésként, többek által elfogadott igazságként tálalja. Természetesen minden változik, de ez éppen hogy megismerhető, persze racionális értelemben nem hiánytalanul. Másrészt éppen ezért nagyon fontos, ezért is "vesszőparipája" a dalai lámának is, hogy az embernek mindennek ellenére vállalnia kell a felelősséget a tetteiért. Nagyon nagy feladat, de enélkül csak káosz lenne a világban. Bárminek bármi lehetne a következménye. Vajon ezt tapasztaljuk?

Azt hiszem legközelebb részletesen elmondom, mi a baj Lincsi pecsétjeivel.

No comments: