Az énkép mennyköve

Vajon az akarnoknak, aki viccből cinikusan-ironikusan diktátornak nevezi magát, valóban vállalhatatlanok az érzései? Hátralévő életében már képtelen felvállalni az érzelmeit? Az ésszel alkotott modellek pótolhatják a valódi érzéseket? Az érzések a valóság kérdéseire azonnal megszülető válaszok. Az ésszel generált utánzat, ami a legrosszabb színészi technika, mivel híján van minden együttérzésnek, a legrosszabb válasz. A számolási idő árulja el a hétköznapi, nem eckharti értelemben vett lelki szegényt. Vagy az esze. Elbízza magát, hogy mindenkinél okosabb. Persze, amikor már a saját tévedhetetlenségébe vetett hite miatt követ el hibát, rég késő. Akkor már menthetetlen. Ám ma már egyre hétköznapibb jelenség. Lassan fel sem tűnnek senkinek ezek az elvetélt Hitlerek, és Napóleonok, akik szponzorok nélkül még egy szobát sem kaphatnak már a zárt osztályon. A családjuk tönkretétele miatt sem vonja már őket felelősségre senki. A család nem érték. Mint ahogyan a föld sem. Az sem érdekel senkit, ki a Buddha, mi a Buddha. Vesz másikat.

Úgy érzem, házi diktátoromra, és a hosszan tartó cinizmustól már-már skizofrén kollégáimra vonatkoznak Nágárdzsuna szavai:

SL 83

sdig can dbugs 'byung 'gag pa tsam zhig gi//
dus kyi bar du chod rnams dmyal ba yi//
sdug bsngal gzhal yas thos nas rnam stong du//
mi 'jigs gang lags rdo rje'i rang bzhin no//83//

Az a bűnös (pokolban sínylődő lény), akit,
Ha csak egy lélegzetvételnyi időre is,
De balgaságában nem félemlítenek meg
A vágópoklok mérhetetlen szenvedései,
Annak olyan a természete, mint a mennykő.

vagy:

"Akinek az ésszel hatványozott ragaszkodása miatt olyan kemény az énképe,
mint a mennykő, és még az sem félemlíti meg, képtelen tanulni abból,
amint hallja a vágópoklokban sínylődők kibírhatatlan jajveszékelését,
az a pokolban sínylődő bűnös is csak egy lélegzetvételnyi időre mentesülhet,
az ilyen én képpel azonosult testét miszlikbe aprító vágópoklok kiállhatatlan szenvedéseitől."

Ráadásul itt, most az első, "szótári" olvasatot egyszerűsítettem, meg kimaradt a "hallván" illetve benne van, mert a hall=tanul, és itt ezt a félelem is hordozza. A rnam stong du is elég érdekes. Az illusztráció persze messze túlmutat nyelvtanon, tanításon vagy gyakorláson.
A nyelvtan azért kavarodott ide, mert úgy érzem, a tibeti tudós fordítás, tehetséges fordító híjján a verseken kicsorbul. A költeményt, a költői szépségű, és élő emberi erőket idéző verset nem lehet, bármennyire precíz és csiszolt a fordítói módszer, csak úgy átfordítani.

Erre barátom a következőt válaszolta:
OM SUNYATAJNANA VAJRASVABHAVATMAKO HAM?

"olyan éntudatú vagyok, akinek lényege
az üresség tudásának gyémánt-természete")
Az a bűnös, akit még az őt szétdaraboló poklok
mérhetetlen szenvedéseinek tudomása a teljes ürességben (?)
sem félemlít meg, akár csak egy lélegzetvételnyi pillanatra is,
annak olyan (megrögzött) a természete,
mint a gyémánt (szilárdsága)

Persze a sok régi hasonlatból ma már hámozni kell, hogy értsük, hogy tudjuk mire vonatkoztatni. De nem kell-e ugyanígy hámozni, hogy lássuk, milyen bilincseket rejtettek el az adóbevallás mögött? Vagy nincs-e ugyanígy elrejtve a hírek mögött, a nyilvánosság előtt szereplő embereket mozgató, az életünket irányító erő? Itt legalább rá lehet érezni. Ott meg nem lehetünk biztosak, hogy a lepel lerántásával nem öltöztettük-e még jobban fel a kedvenc vagy utált próbababánkat.

Én még hoztam egy példát arra, amikor a tudós fordító megoldja a feladatot.
A tibeti az indiai tehénből fekete vadjakot csinált.
A magyar (Fehér Judit) az indiait fordítja:

RV 1.12-13:

dānaśīlakṣamāspaṣṭaṃ yaḥ saddharmamahāpatham |
anādṛtya vrajet kāyakleśago daṇḍakotpathaiḥ ||

sa saṃsārāṭavīṃ ghorām anantajanapādapām |
kleśavyālāvalīḍhāṅgaḥ sudīrghaṃ pratipadyate ||

sbyin-dang tshul-khrims bzod gsal-ba //
dam-chos lam-po che-la gang //
ma gus lus-gdung gnag-lam-lta'i //
lam-gol-dag-nas 'gro-ba de //

‘khor-ba'i 'brog ni mi bzad-pa'i //
mtha'-yas skye-bo'i shing-can-du //
nyon-mongs gdug-pas 'khyud-pa'i lus //
shin-tu yun-ring 'jug-par 'gyur //

12. Aki nem törődik az igaz Törvénynek
Az adástól, az erkölcstől, a türelemtől
Világos nagy ösvényével, hanem
A testet kínzó, rossz tehéncsapásokon kóborol,

13. Az igen hosszú időre betéved
A létforgatag félelmetes erdejébe,
A lények végeláthatatlan fái közé,
A testére tekeredő szenvek mérgeskígyóival.