Lábnyomok a porban

Régen sokat beszélgettem ugynezekkel, a fölém rendelt, akkor még hatalomra nem áhítozó emberekkel. Ma már alig lehet velük szót érteni. A szabályokba, számokba burkolózva azt hiszik, hogy mások nem látják a szándékaiakat. Pedig bárkinek eszébe juthat, matematikai számítás nélkül, ösztönösen, vagy nem ösztönösen ellenpróbát tenni. Legtöbbször mindenkinek a saját esete lesz az, amellyel ha először nem élesben lejátssza, "mi lenne, ha..." és akkor szinte azonnal kitetszik, szinte minden hátsó szándék.
Másrészt a számokba burkolózás arra utal, hogy már érzelmeiktől is elidegenedtek, elzárkóztak, és valamiféle modell alapján egy színlelt, kiszámított érzést mutatnak. Ha valaki idáig jut, szinte biztos, hogy testén különféle modern betegségek több tünetét lehet majd megfigyelni. Két barátom után gondolkodva erről, úgy tűnik, ha marad még bennük érzés, és az erős marad, akkor ez majd kettévágja őket. Az orvos csak egy skizofrén beteget lát, vagy valamiféle skizoid személyiséget diagnosztizál. De amint elkezdik szedni a gyógyszert, már nincs kiút. A gyógyszerrel kölcsönhatásban, mind tudati, mind testi szinten, az egyébként még változó és változtatható állapot betegségként stabilizálódik.

A baj inkább az, mint mindenhol most, hogy a lóhalálában elfogadtatott rossz szabályoktól hogyan lehet majd megszabadulni? Ha nem formanyomtatványon kéred, fel sem fogják. Ráadásul a számokba folytott, ha nem hatalmaskodni akar, akkor a saját életét és családját mentő ember, fél a valóságtól. (Én is féltem tőle a családomat!) Így ha tudós, akkor olyan, mintha neked, aki voltál már a János-hegy tetején, be akarná bizonyítani, az utikönyvek sajtóhibái alapján, hogy nincs is ott kilátó, nincs ott semmiféle kilátás, az is csak egy sajtóhiba. Megsértődik, ha csak jelzed is: látod, hogy a szavai a valóságban semmire sem vonatkoznak, s rögtön vagdalkozni kezd. Ettől persze még szélhámos marad, s ott tartunk, hogy neki előbb van joga feljelenteni téged azért, hogy őt meggyanúsítottad.



A számok mögül, bármennyire kapálóznak ellene, az ész szorosra hurkolta fogalmi hálójával a maguk szegény képzeletét, halálfélelem szabta korlátaikat kényszerítik a világra, s aki nem fér bele, akit nem tudnak kifogni-befogni a hálójukkal, az vagy nincs, vagy csak képzeli a másságát.


Szóval lábnyomok:





Egy vak ember, egy látó, egy bot, egy tehén, egy jak és egy kígyó, de hol?